Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Vietnám utazási tudnivalók

Egykoron kínai hatás alatt élt, majd francia gyarmatként, később két részre szakadt országként, most ismét egy államként éli mindennapjait. Vietnám, Indokína nem is olyan régen még fejlődő, feltörekvő mára pedig a legfejlettebb országa, jól prosperáló gazdasággal, rengetek látnivalóval, korrekt szolgáltatásokkal, és finom ízekkel várja a vendégeket.

Vietnám rengeteg épített látnivalóval szolgál és várja a látogatóit, és gyönyörű tájakkal, felejthetetlen indokínai harmóniát hozva ezzel létre. Hanoi 66 –os körzete, az óváros, és látnivalói, templomai, az Egylábú pagoda, a régi időkre emlékeztető, Ho Chi Minh Mauzóleum, mind a főváros jellemző épületei. A Halong –öböl, a „száraz Halong – öböl, a Sapa vidéke pedig a táj, a mészkőhegyek világa, a Leszálló sárkány – öble, a teraszos rizsföldek látványa varázsolja el a látogatót. Az ország közepén a múlt városai, a régi császárváros Hue, Tiltott városa, My Son világörökségi emlékei, Hoi an, a "vietnámi Szentendre„ bűvölik el a látogatót. Délen, Ho Chi Minh város, az egykori Saigon és a Mekong – deltavidéke nyújt páratlan élményeket. A vietnámi háború emlékei, nyomai mind a mai napig láthatók, érzékelhetők, de meg kell nézni, hogy az utazó ezzel az időszakkal is tisztában legyen és értse, lássa egy kettészakadt majd újraegyesült ország múltját, jelenét és mindennapjait.

A vietnámi gasztronómia hármas hatást visel magán, északra erősen hatott a kínai konyha, a középső részre a khmer és bármily furcsa, a déli részre a francia konyha is hatással volt. Persze, egy kiváló tavaszi tekercs, vagy pho leves fogyasztása közben legkevésbé sem az eredetre és a gasztronómiai hatásokra figyelünk, inkább az ízeket élvezzük, vagy inkább kóstoljunk hozzá kiváló Hanoi vagy Saigon söröket.

Íme néhány hely, amelyeket érdemes meglátogatni egy vietnámi körutazás során:

1. Hanoi: Vietnam fővárosa, ahol felfedezheti az ország gazdag történelmi és kulturális örökségét. Látogasson el a Hanoi óvárosába, a Hoan Kiem-tóhoz, az Egyoszlopú Pagodához és a Hồ Chí Minh Mauzóleumhoz.

2. Halong-öböl: A jelentése: „az alámerülő sárkány öble”. A legenda szerint az öböl a tengerhez közeli hegyekben élő sárkány közreműködésével jött létre. Amikor a sárkány a parthoz szaladt, farkával mély barázdákat húzott a földbe, amit – miután a sárkány a vízbe merült - elárasztott a tenger. Ez a világörökségi helyszín híres a lenyűgöző mészkőszikláiról és a türkizkék vízről. Töltsön el néhány napot egy hajón a Halong-öbölben, fedezze fel a barlangokat és élvezze a lélegzetelállító tájat.

3. Ho Chi Minh-város: Vietnam legnagyobb városa, korábban ismert Saigonként. Ho Si Minh-városban számos építészetileg figyelemre méltó épület található különböző stílusokból és időszakokból. A gyarmati korszak francia befolyása az egész városban látható, különösen az 1. kerületben. Vietnámi utazása alatt látogasson el az Egyesítési Palotához, a Notre-Dame Székesegyházhoz, a Cúc Kiemlékhez és a Ben Thanh piachoz.

4. Hué: Egy másik fontos város Vietnamban, amely a császári múltjáról híres. Látogassa meg a Tiltott Liliom Várat, az Erődöt és a Hué-i Császári Sírokat.

5. Hoi An: Ez a bájos város a világörökség része, és híres a gyönyörű régi városrészéről és az éjszakai fényeiről. Sétáljon a hangulatos utcákon, nézzen körül a piacokon, látogasson el a japán hídra és nézze meg a hagyományos ruhakészítést.

6. Mekong-delta: Fedezze fel a Mekong-folyó kanyargós útjait, látogasson el a lebegő piacokra, és tapasztalja meg a vidéki vietnámi életet.

7. Sapa: Ez egy gyönyörű hegyvidéki terület északnyugaton, amely híres a dombos tájairól és a hagyományos hegyi törzsek kultúrájáról. Túrázzon a rizsföldeken, látogasson el a hagyományos falvakba, és csodálja meg a lenyűgöző kilátást.

Ezek csak néhány példa a vietnámi utazás során meglátogatható helyek közül. Fontos, hogy tervezzen időt a pihenésre és a helyi kultúra felfedezésére is. Ne felejtse el megkóstolni a vietnámi konyha ízeit és élvezni az utazás minden pillanatát.

További érdekességeket Vietnámmal kapcsolatban, utazási magazinunkban olvashat.

Tovább olvasom

Vietnám beutazási feltételek

Az útlevél érvényessége minden esetben legalább 6 hónappal kell, hogy meghaladja a célországból tervezett elutazás időpontját! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az útlevél érvényességi idejére vonatkozó fent említett szabályt a délkelet-ázsiai térség valamennyi országa alkalmazza, így amennyiben körutazásra indul, annak tervezése során figyelembe szükséges venni valamennyi érinteni kívánt országba való be-, illetve kiutazást.

Vietnámba utazáshoz a Vietnámi Szocialista Köztársaság illetékes hatósága által kiállított vízum beszerzése szükséges.

A Vietnámba szükséges vízum megszerzését a körutazáson részt vevő utasainknak az irodánk intézi, egyéni utasok az alábbi linkre kattintva érdeklődhetnek a részletekről. A vízum irodánkban intézhető.

Vietnám Covid információ:

Vietnám két éves határzár után 2022. március 15-től korlátozás nélkül lehetővé tette a beutazást a külföldiek számára.

Az országba történő belépéshez oltás nem kötelező. A belépést követő 10 napon keresztül az utasoknak önmegfigyelést kell végezniük, és a tünetek jelentkezése esetén azonnal fel kell keresniük a legközelebbi egészségügyi intézményt

Tovább olvasom

Pénznek, bankkártya használata

Vetnám: dong (VND)

1 Usd = 23 200 dong, 1 euró = 26 200 dong

Érkezés után lesz lehetőség pénzváltásra. Kártyával sok helyen lehet fizetni, (MasterCard, Visa...stb) de automatát, vagy bankot nem lesz mindig módjuk keresgélni, ezért legyen mindig maguknál elegendő készpénz.

Fontos, hogy a régi kiadású (2006 előtti) USA dollárokat már mindenhol csak korlátozottan fogadják el. Arra is érdemes ügyelni, hogy lehetőleg ne legyen sérült vagy összefirkált a bankjegy!

Vietnámban célszerű átváltani a dollárt helyi pénzre (vietnámi dongra). Repülőtéren, szállodákban is lesz lehetőség váltásra.

Időjárás

A monszun májustól októberig tart, viszont Vietnámban eltér egymástól a déli és az északi országrész időjárása. Hanoi és a Halong-öböl általában kellemesebb, hűvösebb, mint délen.

Elektromosság

Az elektromos áram többnyire 220/230 V, 50 Hz. Vietnámban előfordulhat amerikai szabványú konnektor. Kérjük, hozzanak magukkal átalakítót.

Ivóvíz, higiénia, egészségügyi ellátás

Mindhárom országban megfelelőek a higiénés viszonyok, ennek ellenére előfordulhat pld. hasmenés, amire ajánlott gyógyszert bekészíteni az úti patikába. A csapvíz, valamint a nyers zöldségek, saláták fogyasztása nem javasolt!

Ha valaki rendszeresen szed gyógyszert, kérjük, hogy a kézipoggyászba tegye, ha esetleg lemaradna a bőrönd.

Az orvosi, egészségügyi ellátás alacsony színvonalú, betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás megkötése ajánlott!

Telefonálás, internet

Az előfizetéses mobiltelefonok mindhárom országban működnek, a roamingolási tarifákról kérem, hogy mindenki tájékozódjon a szolgáltatójánál. Wifi általában van a szállodákban, de a használatuk esetenként térítésköteles lehet!

Hasznos holmik

- útlevél fénymásolat – akinek az útlevele az irodában van, mi készítünk róla másolatot és a repülőtéren az utas anyagban meg fogják találni

- naptej, napszemüveg, kalap, sapka

- költőpénz: USA dollár, étkezés: kb. 10-15 USD/fő/alkalom,

- telefontöltő, akku és akkutöltő fényképezőgéphez, kamerához, laptophoz

- átalakító néhol szükséges a konnektorokhoz

- kézfertőtlenítő folyadék, spray vagy kendő

- a templomok látogatásához megfelelő ruházat:

o rövid ujjú felső – fontos, hogy a váll fedve legyen (a kendővel fedett váll nem jó!, ne legyen tapadós),

o térd alatti nadrág (lehetőleg hosszúnadrág, ami nem tapadós),

o a templomokba való bejutás csak zárt cipőben engedélyezett, a watokba mezítláb lehet belépni

- gyomorfertőtlenítő: szeszes ital, fogyasztása evés előtt és után ajánlott

- kényelmes zárt cipő, kabát, pulóver, esernyő vagy esőkabát ajánlott

- gyógyszerek (mindenkinek igény szerint)

- a repülőgépen hűvös lehet -> kardigán, kis kabát, zokni, zárt cipő jól jöhet

- „hazai ízek": ha az ázsiai konyhával mégsem sikerül barátságot kötni, akkor jó, ha van nálunk egy kis „hazai" pl. keksz, esetleg konzerv

- cigaretta és szeszes ital nehezen beszerezhető

- Ázsiában a higiéniai viszonyok, szagok és a körülmények eltérőek az Európában megszokottól!

- Pénzváltás: 2006 után nyomott USD-ket kérjen, mert azt fogadják el. Jó, ha van nálunk több kisebb címlet is az apróbb szuvenírek, üdítő vásárlásához. Mind Laoszban és Kambodzsában elfogadják fizetőeszközként az USD-t, de van, hogy helyi adnak vissza.

Tovább olvasom

Vietnam


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Vietnam

Szilveszter Vietnámban, pihenéssel Mui Ne tengerpartján

13 nap / 10 éj
2024.12.26-2025.01.07
összesen 2 időpontban
1 265 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Vietnam

Szilveszter a Halong-öbölben, Vietnámi körutazás

13 nap / 10 éj
2024.12.29-2025.01.10
összesen 1 időpontban
1 265 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban üdüléssel

17 nap / 14 éj
2025.03.10-2025.03.26
összesen 1 időpontban
1 340 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Vietnam

Vietnám - Kambodzsa körutazás

17 nap / 14 éj
2025.03.10-2025.03.26
összesen 1 időpontban
1 590 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Laosz

Laosz - Vietnám - Kambodzsa körutazás

18 nap / 15 éj
2025.03.18-2025.04.02
összesen 2 időpontban
1 825 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
-2024.12.16
összesen 1 időpontban
1 010 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Vietnam

Csipetnyi Vietnám körutazás üdüléssel

15 nap / 12 éj
-2024.12.18
összesen 1 időpontban
1 262 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Laosz

Észak-Vietnám, Laosz, Burma

nap / éj
Jelenleg nincs elérhető időpont.
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 

Vélemények útjainkról


Kapcsolódó magazin


Indokína fénypontjai

Indokína 6 országa közül három egy csokorban, mint egy igazi virágcsokor, szemet gyönyörködtető, szép, hat a lélekre is és elbűvöl. Laosz, Vietnám, Kambodzsa - Indokína legszebb virágai, ismerje meg őket.

Elolvasom ››

Laosz, Vietnám és Kambodzsa - Időutazás Ázsiában

Laosz, Vietnám és Kambodzsa történelmében, kultúrájában ugyan sok közös vonás van, mégis mindegyik ország büszkélkedik olyan látnivalóval, amelyet sehol máshol nem találhatunk meg!

Elolvasom ››

Vietnámi pho leves és a nouc mam halszósz

A tésztalevesek egész Ázsia szerte már évszázadok óta az étkezés alapját képezik, a pho viszont alig 150 éves múltra tekint vissza.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023